Népmeseországban az idő nem ismeri az órát, így annak mutatói lényegtelenek és közömbösek számára. Nem számít a homokóra pergése, a napóra árnyéka, az ingaóra kattogása, az analóg vagy digitális karóra némasága, sem az okosóra pontossága.
Az idő – hasonlóan azokhoz a lehetetlen kifejezésekhez, mint például a tér, a valóság vagy a világ – olyan fogalom, amelynek jelentése folyamatosan módosul és formálódik. Arról, hogy a számtalan jelentésmódosításon átesett, végtelen számú lehetséges magyarázattal rendelkező, sokszorosan rétegzett időfogalom mikor lép be az egyes – változatokban élő – népmesék életébe, egy dolog bizonyos: egyszer.
A hagyományos idő és a mesei idő szétválasztása sem túl nehéz feladat, hiszen az utóbbi olyannyira független a Valóságok világától, hogy nem egyszerűen csak nem vesz tudomást az ott eltelt percekről, negyed- és félórákról, órákról, hanem még hatalma is van fölöttük. Bármikor megállíthatja, késleltetheti, siettetheti vagy feltartóztathatja az egyik idő a másik haladását – s amely erre képes, arról tudni lehet: az maga a csoda.
A mesekezdő és mesezáró formulák közé zárt világ csoda-ideje megengedő: a hősök éveket tölthetnek vándorlással egyetlen mondat alatt, sárkányok és királylányok aludhatják az igazak álmát évtizedekig, mielőtt még boldogan élnek – vagy halnak. Máskor három nap és három éjjel hirtelen századokká tágul. Időszámításra sincs szükség ott, ahol a múlt, jelen és jövő kényére-kedvére összefonódik: minden múlt egy jelenben él tovább, és jóslatok vetítik előre az elkerülhetetlen jövőt. Az idő kettőssége a mese világában az örökkévalóság és az elmúlás egyidejű tapasztalata. Ebbe a kettősségbe az is belefér, hogy a mesei történések ideje és a történetmondás ideje – legyen az hallgatás, olvasás vagy nézés – egyben a Valóságok világának ideje is. Így a meseidő nem csupán egy külön világban érvényes, hanem időnként még a hétköznapi halandók idejével is gazdálkodhat.